|
Patch Notes - augusztus 6 |
Normen |
2013.08.07. 10:13 |
PATCH (patch): Az ötödikei nagy PATCH rengeteg jó dolgot hozott magával de jött vele pár új probléma is amit ma hajnalban már orvosoltak is. Pár kisebb javítás és módosítás szükségessé vált. Főleg az új, hordákban mozgó úgynevezett „kísérő” típusú zombikat illetően. Az új folt kb. 44 mega, hamar feltelepül. A kísérő zombik most már nehezebben kicselezhetőek, egy részük rád ront más részük meg akar kerülni. A bosszantó, épületekbe, objektumokba beszoruló zombikat is javították. A fű is jobb lett ismét és kevesebb erőforrást igényel.
|
|
Patch Notes - augusztus 5 |
Normen |
2013.08.06. 09:00 |
PATCH: Ma hajnalban 02:00 óra körül új patch érkezett. Az új folt bő 300 Mb. méretű és elég sok érdekességet tartalmaz. A beígért Zombi AI változásokat megkaptuk, ezen felül több textúra változás is törtét. Ismét módosítottak a fények, árnyékok állapotán. Ezzel nekem eddig sem volt bajom, de valami elképesztően jól sikerültek az éjszaka fényei. A hátizsákok teherbírása jelentősen megnőtt, ezáltal sok időt megspórolva a megfáradt farmolóknak. Ezeken felül több apró és fontos változás is történt
|
|
Módosított Zombi AI: |
Normen |
2013.08.03. 13:08 |
Módosított Zombi AI: A szerencsésebbek, vagy balszerencsésebbek már össze is futhattak egy-egy furcsán viselkedő zombival. A játékosok „Fred” névre keresztelték ezt a földi meghalandottat. A zombik mesterséges intelligenciáján és viselkedésében jelentős változások várhatóak. Campos City-ben a felüljárókon már lehetet találkozni egy-egy ilyen példánnyal, és az érkező új Patchban több helyre is bekerülnek majd. Két videót is láthatunk az új viselkedési módokról.
|
|
1.3 millió felhasználó, jövőbeni tervek |
Normen |
2013.08.01. 12:38 |
1.3 millió felhasználó, jövőbeni tervek: Az INFESTATION Survivor Stories regisztrált felhasználóinak száma a napokban elérte az 1,3 milliót. Az elmúlt hetek akcióinak is alighanem köze van a dologhoz, mindenesetre remélhetőleg minél többen fognak majd játszani a közeljövőben ezzel a remek játékkal, így a fejlesztőknek lesz lehetősége többet költeni az újításokra, fejlesztésekre. A hír mellé készítettem nektek egy felsorolást, mire is számíthatunk a jövőben, milyen fejlesztési tervek foglalkoztatják jelenleg a játék készítőit.
|
|
Új grafikai motor, új Colorado térkép |
Normen |
2013.07.27. 13:28 |
Új grafikai motor, új Colorado térkép: Vélhetően minden „régebbi” játékosnak valószínűleg feltűnt, hogy elég régen volt javító, vagy más jellegű Patch a játékban. Azt gondolhatnánk, ez azért van mert a fejlesztők nemigen munkálkodnak. Az igazság az, hogy azért lassult a patch debütálás, mert nagyon komoly munkálatok folynak a háttérben. Jonny Truant „Senior Pruducer” a játék egyik fejlesztője nemrégiben kiadott egy közleményt amiben leírta hogy hamarosan teljesen új grafikai motor érkezik a játékhoz és kissé átépül és megnő Colorado térkép is.
|
|
infestation.gportal.hu UPDATE: |
Normen |
2013.07.23. 19:03 |
Elkészült a "LŐFEGYVEREK" menüpont: Ma végre sikerült befejeznem a lőfegyverek menüpontot. A legtöbb munkát ez adta így lassabban készült el a többinél. Nagyjából elnyerte végleges formáját, persze kisebb finomítások, helyre igazítások várhatóak az idő előrehaladtával. Eddig összesen 52 különböző lőfegyvert találhatunk meg a játékban. Minden fegyver egyedi tulajdonságokkal, külsővel, technikai jellemzővel rendelkezik. A valóságban meglévő lőfegyverek alapján készült, elnevezéseikben is az eredeti lőfegyvereket követik
|
|
50%-os árengedmény !!! |
Normen |
2013.07.21. 22:08 |
AZ AKCIÓNAK VÉGE!! -50%-os árengedmény: Nyári kedvezményként a játék előre nem meghatározott ideig kedvezményesen megvásárolható. Az alapcsomag 50%-os árengedménnyel beszerezhető STEAM-en és a fejlesztők weboldalán egyaránt. Az akciót tovább tetézendő a 25 (21,99 Euro helyett 16,49) valamint 50 dolláros (38,99 Euro helyett 29,74) csomagot STEAM-en 25% árengedménnyel szerezhetjük be. Ha valaki mostanában gondolkodik a vételen, használja ki ezt a remek alkalmat. Iparkodjatok mert a STEAM-es ajánlat a cikk megírásakor 2013.07.22-én 19:00 óráig volt jelezve.
|
|
infestation.gportal.hu |
Normen |
2013.07.20. 22:56 |
Az oldal részlegesen megnyitja kapuit. Egyenlőre több menüpont van ami még nem teljesen készült el, de összességében az oldal tartalma 90%-ban elkészült. Rengeteg munkát fektettem bele, nagyjából a megnyitás előtt egy hónappal kezdtem neki a munkának. Talán lesznek páran akik megismernek, hisz volt World of Warcraft és egy nagy sikerű World of Tanks oldalam is. Ezúttal egy teljesen más területre evezek, remélem sokatok számára hasznos lesz az oldal, esetleg lesz olyan is aki az oldalam által kedveli meg ezt a remek játékot.
|
|
| |