infestation.gportal.hu



















A játékban lévő pontos idő !







KÉSZÜL !!!!!



Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Klánok részlege
Klánok részlege : WARBAND

WARBAND

A „WARBAND” klán 2013 júliusában alakult egy kis baráti közösség tagjaiból. Az alapító tagok Monika, Syranos, Normen már több online játékban is együtt játszottak sok éven keresztül. A csapat elsősorban a kisebb közösségi játékot helyezi előtérbe. Inkább legyünk kevesen jó barátok, mint sokan egymás számára ismeretlenek és haragosok. A klán nyitott, várunk további játékosokat, elsősorban az idősebb 20-25 év feletti korosztályból.


A „WARBAND” klán 2013 júliusában alakult egy kis baráti közösség tagjaiból. Az alapító tagok Monika, Syranos, Normen már több online játékban is együtt játszottak sok éven keresztül. A csapat elsősorban a kisebb közösségi játékot helyezi előtérbe. Inkább legyünk kevesen jó barátok, mint sokan egymás számára ismeretlenek és haragosok. A klán nyitott, várunk további játékosokat, elsősorban az idősebb 20-25 év feletti korosztályból.

A klán vezetője: Syranos.  Akinek kérdése van hozzá, vagy jelentkezni szeretne akkor a siranos81@gmail.com  címen érheti el őt.

TS cím:  217.13.107.175:9988
szoba neve: INFESTATION

Klán vezető:
Szaab

Ha szeretnétek csatlakozni a klánhoz, első körben írjatok Szaab-nak egy pár soros bemutatkozó mailt erre a címre: 
szabo.balazs@postafiok.hu

Tagok:
Monika (Budapest), TWFKain (Kiskunhalas), Rafkoca (Kiskunhalas), Sziszi90, Mufurch (Budapest), Szaab (Miskolc), Hundor (Budapest), Winss, Cifka, Mirr, ElectroHUN, Retroface, Agyar

KLÁN SZERVER: WRDB PVE
Érvényességi idő: 2014.01.25

194 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 KorábbiakLegelső hozzászólások
2015.02.25. 15:06
Szaab

Hát az természetes, hogy vannak bugok mert pre-alfa. Most mindennap érkezik valami javítás és elvileg(pár napja nem voltam most fent) azt is megoldották, hogy a server mindig crash-el. Én nagyobb bugot szerencsére nem találtam, global invel sem volt problémám meg a sima invel sem. A H1Z1-et én is jónak tartom de nem adok ki érte pénzt pedig terveztem. Azzal várok arra amíg megjelenik ingyenesen, ha megfog. Így, hogy a soe nincs többé és több embert elküldött a Daybreak Game Company kíváncsi leszek, hogy vajon ő náluk mennyire fog játszani az, hogy ingyenes legyen majd.

2015.02.24. 04:16
Normen

Nos megnéztem az Aftermath-ot. Lényegesen jobb lehet akár az Infestation-nál egyszer... talán. Egyenlőre egy bughalmaz. A grafika szép lett, a játék menet sem lesz rossz, de nagyrészt még játszhatatlan. 10-15 percenként levágja az embert, a Global Inventory nem működik, ha kivenni, betenni szeretnél valamit úgy lefagy a játék, hogy ürülhetsz ha nem kell a gépet is restartolni. Sőt, én kijelentkezni sem tudtam még sossem játék közben. HA újraindul a játék, mindig más cucc van nálam, teljesen keverednek a mentések.

Attól tartok, a csapat ismerve a gyerekbetegségek, alapvető hibák, bugok soha nem lesznek kijavítva.

 

Maradok H1Z1 téren. Ez is alfa még csak, de beton stabil, csak EU szerver van kb 100. Jelenleg a Budapest szerveren játszok.  TEljesen jól játszható a rendszer. Nagyon jól lettek megoldva az erőd építési lehetőségek. A déli területeken esténként hatalmas PVP megy :). Hosszútávon inkább ennek a játéknak jósolok nagyobb jövőt.

2015.02.22. 11:48
Szaab

Az is jó játék. Gondolkoztam, hogy megveszem de inkább várok még. Amúgy lehet, hogy a thaiföldi iss-re fogok felmenni :D Más az anti cheat rendszer és tele vannak a szerverek.

2015.02.21. 11:20
Normen

HAli !

Én jelenleg a H1Z1-el játszom ami nagyon hasonló mint ez az új játék. Az is Alfa státuszban van még, de már most nagyon tetszik. JElentősebben koncentrál a játék a túlélésre, kraftolt eszközökre és elég kevés lőfegyver van bent. Remekül el lehet vele szórakozni, főleg a közös bázisépítés és más playerek levadászása ügyén.

 

Amint lehet megnézem az Aftermath-ot is. Kíváncsi vagyo mit hoztak össze belőle a régi és új fejlesztők.

2015.02.19. 08:13
Szaab

http://forum.willyousurvive.com/index.php?%2Ftopic%2F46-how-to-install%2F
http://forum.willyousurvive.com/index.php?/topic/135-keys-for-pre-alpha-server-stability-test-are-here/

Az alábbi linkek segítségével lehet Aftermath accot csinálni!

2015.02.16. 10:51
Szaab

Üdv!

Gondolom a többség látta a fejlesztők új játékát az Aftermath-ot. Jelenleg pre-alfa státuszban van, amihez kaptam kulcsot és most is azzal játszok. Elvileg pár hét múlva early acces lesz belőle és az iss játékosok kapnak hozzáférést. Amennyiben érdekel valakit az írjon mailt(a fenti cím él) és megbeszélünk majd valamit, hogy tudjunk együtt hentelni megint :D

2014.11.13. 14:12
cifka2

Sajnálom, de megértem tegnap 1x meghaltam kb 3 sec alatt 1x meg én nyírtam ki egy béna cheatert. De beszartam amikor 100 méter úgy tett meg a csákó, mint ha fény sebességgel menne és  3 pillanatra láttam feltünni. Aztán a fában eltünt és kb. fél perc múlva kijött a fából és nekem háttal volt. vagyis csak azon múlt, hogy élek, hogy szerencsém volt és a csákó béna volt. 

Amíg ezeket nem tudják kiszűrni addig ez a játék nem lesz sikeres. Amúgy az az érzésem, hogy változtattak a sebbzésen és kisebb egy lövéstől. De lehet csak érzés és nem változtatak semmin. 

1x sajnálom, ha összejönn a csapat pls dobjatok mailt és megyek , hiányzik az együttes móka. 

Üdv. 

2014.11.06. 04:45
Normen

Próbálkoztunk egy kicsit nemrég, de a cheaterek miatt újfent igen hamar elment a kedve mindenkinek sajnos. Szaab a múltkori játék végén le is törölte a gamát azonnal a gépéről. Szal nem tudni, összejövünk-e még. 

Azért jó volt kicsit nosztalgiázni. Akárhogy is, valahogy ez a gama tudott valamit, amit más játék nem és ez igen hiányzik. Kár hogy a fejlesztők nem foglalkoznak komolyan a chetarek elleni harccal.

Jelenleg az ArceAge-vel tolom ami eléggé leköti a szabadidőm.. de azért visszajönnék ide is ha lenne értelme. TAlán majd a H1Z1 ami hasonló lesz és összehoz újra minket.

2014.10.30. 20:30
cifka2

Csákesz Ombres!

Valaki megmondaná hol vagytok amikor nem mert logtam vagy 3 napot a régi TS-en aminek az adati fent vannak de sehol senki. Igaz már szobát sem tudok csinálni. :)

Nem mondom , hogy folyamatos fent lennék de a feeling kedvért ha lenne közös csoportos gyors megpusztulás ott lenék én is szívesen. 

 

Üdv. 

2014.10.16. 20:38
TWFKain

holnap estére aki gondolja jöjjön fel tsre és megyünk egy pár kört

 

2014.10.13. 21:09
TWFKain

JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ napot a túlélőknek :) kezdjük újra hétvégén leszek csak sajna ismét de tegnap voltunk fent szaabal meg Szilivel és kicsit játszottunk persze a csaló szaabnak 9 kill je lett :) akkor ha hétvégén lesztek mehetnék egy pár kört !Bár nekem ami nem tettszik hogy nagyon sokáig tölti amig belépsz a pályára és addig kb 15 ször ölnek meg majd de menjünk:)

2014.10.12. 10:37
-Syranos-

Ez tényleg jó hír! :)

Szólok Normennek, hogy rakja fel ide a klán oldalára az új TS címet és akkor ha játszik valaki, akkor oda lépjen is be és lehet puffogtatni.

2014.10.11. 21:53
electrohun

Cső jaja én is újra kezdtem és nagyon örülök, hogy kb a csapat fele is újra kezdte. Ez nagyon kellemes meglepetés volt már az is amikor kb 1órája összefuttotam szaab-al. Remélem darálni fogunk mindekit mint régen :D

2014.10.11. 20:06
Szaab

Szóltam Kocának és Józsinak, sőt Electroval is összefuttam és ő is újra kezdte.  Lehet megint összetudunk rakni egy társaságot :D

2014.10.09. 20:57
-Syranos-

Sziasztok!

 

A minap felugrottunk Normen-nel kicsit szétnézni, hogy mi lett a játékkal és a klánunkkal. Gondlom már senki sem játszik. :(

Pár játék után elég jók a tapasztalataink, mintha elkoptak volna a cheaterek. Nem mondom, hogy nincsennek, de jóval kevesebb mint régen.

Érdeklődnék, hogy ki szokott még a régi arcok közzül egy két lőszert eldurrantani a játékba? :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 KorábbiakLegelső hozzászólások
     

Ezen a weboldalon a II. Világháborúban rendszeresített, magyar fejlesztésű, vagy Magyarországon hadrendbe állított harckocsikról, páncélozott harcjárművekről, vontatókról és egyéb önjáró hadieszközökről olvashattok.   Üdvözlök mindenkit a WotHungary csapata nevében! Az oldalon megtaláltok minden információt a World of tanks-ról, oktató videókat, modokat, híreket! Total War, magyar rajongói oldal Google PageRank Toplista


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre